Honnan hova vezet az önismeret?

Az önismeret egy út és nem az a lényeg, hogy hova jutunk majd el. Hanem az, hogy közben mi mindent tapasztalunk, élünk meg és kivé válunk útközben. Az az igazi kincs és érték.

Sokan érzik a bennük lévő űrt és magányt. Vannak, akik a bennük lévő ürességért másokat hibáztatnak. Vannak, akik pótszerekkel próbálják betölteni ezt az űrt.
És vannak sokan, akik ráéreznek, hogy ami igazán hiányzik nekik, az ők saját maguk.
A magukkal való igazi, szeretetteljes kapcsolat hiányzik.

Így tudatosan vagy tudattalanul, önszántából vagy az élethelyzetek kényszerítésére, de sokan elindulnak befelé. Ahol nem csak önmagát találja meg az ember. Hanem ahogy a mesékben is a hősnek, sok mindenkivel kell szembenéznie és megküzdenie, mielőtt eljön az „és éltek boldogan, míg meg nem haltak” rész.

Útközben viszont a sárkányokon kívül sok csodával és varázslattal is találkozunk.

És ahogy a mesékben is, ehhez el kell hagynunk a komfort zónánkat, az otthonunkat és óriási bátorsággal el kell indulnunk az erdőbe, hogy a tudatalattinkban rejtőző sárkányokkal és boszorkányokkal találkozva megtapasztalhassuk kik is vagyunk valójában?

Hogyan épül fel ez a program?

Az önismeret mostanában nagyon divatos téma. De vajon bele gondoltunk-e, hogy vajon mi is ez az út?

  • Mit jelent az, hogy az önismeret útját járjuk?
  • Hogy tényleg járjuk-e egyáltalán, vagy csak beszélünk róla?
  • Hogy mire számíthatunk ezen az úton? Mi vár ránk? Hova visz?
  • Számomra talán a legfontosabb kérdés, hogy több leszek vagy kevesebb általa?
  • És melyik jobb nekem, ha több leszek vagy ha kevesebb?

Nagyon sok jó kérdést lehet feltenni és szerintem érdemes is ezeket a kérdéseket önmagunknak feltenni.

Ebben az egy alkalmas, ingyenes programban ezeket a kérdéseket járjuk körbe.

Honnan hova vezet az önismeret?

Ingyenes

Megveszem