fejlec

Az élet alapja a szabadság.
Az élet célja az öröm.
Az élet eredménye a fejlődés.

Talán ez a rövid mottó fejezi ki leginkább az életfilozófiámat, és ezáltal engem.
Számomra nagyon fontos a szabadság.
Igyekszem mindenben megtalálni a jót, az örömöt és a szépet.
Úgy gondolom eddig rengeteget fejlődtem és folyamatosan fejlesztem magam.



en

Az életem egy szép őszi napon kezdődött 1977-ben. 16 éves koromban találkoztam a pszichológiával először. Felkerestem egy pszichológust, hogy segítsen kideríteni, hol kezdődök én és hol a családom. A céljaim valóban az én céljaim, vagy csak a neveltetésem következményei. Három év intenzív pszichoterápia után kezdtem tisztába jönni magammal, és azzal, hogy emberekkel szeretnék foglalkozni.

Közben elvégeztem az Államigazgatási Főiskolát, és elkezdtem a Jogi Egyetemet. De érdeklődésem egyre inkább az emberi lélek felé fordult. Elvégeztem az Agykontrollt, a reiki tanfolyamokat, 6 évig tanultam asztrológiát, és nagyon sok önismereti és személyiségfejlesztő módszert ismertem meg. 20 évesen ismerkedtem meg a pszichodrámával, ahol 450 óra sajátélményt szereztem. Belekóstoltam a grafológiába és a gyerekrajz elemzésbe is. Pszichológiai tudásomra az Eötvös Lóránd Tudomány Egyetem képzésén tettem szert. Az itt szerzett ismereteimet olyan további képzésekkel is igyekeztem szerteágazóbbá tenni, mint például Daubner Béla által tanított (2 éves) Integratív Hipnoterápia, relaxáció, illetve egyéb terápiás módszerek, pl. Belső utazás, Belső gyermekkel való találkozás… Neurolingvisztikus Programozás Practitioner képesítéssel is rendelkezem. Ezenkívül kineziológus illetve bach-virágterapeuta szakvizsgát tettem.

Jelen pillanatban, amire nagyon büszke vagyok, hogy a családfelállítás módszerét a neves, német pszichoterapeutától Peter Orbantól tanulhattam, egy 3 éves képzés keretében, amit 2010. márciusában fejeztem be.

Célom, hogy folyamatosan bővülő tudásomat továbbadva minél több embernek a segítségére legyek, és hozzám hasonló képességgel, készséggel rendelkező embereket taníthassak, és motiválhassak új ismeretanyag elsajátításában.

Email: szilagyib777@yahoo.com